Booking.com hírek

A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál színfalai mögött

 | Mentés
Az év elején a Booking.com bejelentette új együttműködését az Európai Műsorsugárzók Uniójával, amely szerint az idei Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos utazási partnere lesz. Közvetlenül a nagy eseményt követően kielemezzük szponzori szerepünket, amely segített, hogy partnereinknek újabb lehetőségeket teremtsünk

A múlt hónapban került sor az Eurovíziós Dalfesztiválra, amely Európa-szerte számos előadót hívott meg Rotterdam nyüzsgő holland városába. Bár ez az év merőben másnak tűnt, mint a korábbi műsorok, amelyekben általában több ezer rajongó várja a fellépőket, a világ minden sarkában nézők milliói csatlakoztak otthonról, hogy láthassák kedvenc énekeseik megmérettetéseit. 

Az egységet és az összetartozást képviselve és ünnepelve az Eurovízió mindenkinek szóló műsora tökéletesen illeszkedik saját márkánk értékeihez és optimista szemléletünkhöz – ugyanakkor azt is lehetővé teszi számunkra, hogy az olyan utazók szélesebb rétegeit érhessük el, akik tökéletes célközönséget jelentenek az Ön szállásának. Ezt a közismert eseményt szponzorálva emlékeztettük a globális közönséget, hogy készek vagyunk arra, hogy újra mindenki könnyebben láthasson világot.

„Amikor szponzorálási lehetőségként vizsgáltuk az Eurovíziót, néhány elem kiemelkedett” – mondja Amon Versteeg, a Booking.com marketingigazgatója. „Először is, az utazáshoz való kötődés. Másodszor pedig egy élő események és új élmények nélküli év után az idei „Open Up” (magyarul annyit tesz: Nyitás) téma egyszerűen időszerű és frappáns választás volt. Az Eurovízió a határok átlépésén, az összetartozáson, a nemzeti büszkeség megosztásán, és annak bemutatásán alapszik, hogy elsősorban barátok vagyunk, nem pedig riválisok – különösen ebben az időszakban. Ez így a tökéletes kombináció.” 

A világ legnagyobb élő zenei eseménye

Az Eurovízió a világ egyik legnagyobb televíziós eseménye, amelyet idén több mint 180 millióan néztek. Önmagában a záróműsor 7,8 millió német, 7,4 millió brit, 5,5 millió francia és 5,4 millió holland nézőt vonzott. 

Az esemény könnyedén eléri a mindig értékes fiatalabb közönséget, az akkor éppen tévét néző 15–24 éves fiatalok 52,8%-a választotta a záróműsort – ez négyszer több, mint a televíziós csatornák átlaga (14,5%). Ráadásul az online érdeklődés is megugrott: a verseny hivatalos közösségimédia-felületei – Instagram, Facebook, Twitter és TikTok – 14 millió reakciót generáltak a bejegyzéseikkel.

Amellett, hogy az esemény jelentős számú nézőt vonz, az Euróvízió azt is megmutatta, hogy fenntartható digitális jelenlétet tud biztosítani: 50 millió egyéni néző 234 országból nézte a hivatalos YouTube csatornát az események hetén – ez 2019-hez képest 28%-kal több nézőt jelent. 

A szállása iránti kereslet ösztönzése

Az idei verseny hivatalos utazási partnereként a Booking.com kiemelkedő szerepet játszott a hagyományos és digitális média érintkezési pontjainál az 5 napos rendezvény előtt, közben és után. Ez nagy láthatóságot biztosított Európa legnagyobb foglalói piacain, lehetővé téve számunkra, hogy hatalmas számú potenciális vendéget érhessünk el. Ezenkívül lehetőségünk volt egyedi tartalmak létrehozására is, mint például útikalauzok a korábbi versenyzőkkel és cikkek az Eurovízió felülete számára , ezekkel is további kapcsolatot kiépítve a közönségükkel és kibővítve az Ön szállása láthatósági lehetőségeit.

Ezzel egyidejűleg azon dolgoztunk, hogy az ügyfeleket a saját csatornáink sokaságán keresztül bevonjuk egy szorosan integrált kampány részeként, hogy tovább növeljük a tudatosságot és az elérést. „Az esemény során több részvételre ösztönző lépést tettünk egyszerre marketingcsatornáinkon – legyenek azok szponzorált, saját, szerzett és vásárolt csatornák” – mondja Brendan Cartledge, a Booking.com vezető programmenedzsere. „Nagyon igyekeztünk ötvözni a helyszíni élményeket a digitális világgal, hogy tovább fokozzuk a márka láthatóságát és az elköteleződést.” 

Éppen a nyári szezon előtt zajlik az esemény. Ez a nagy láthatóság pedig fontos, ha arra gondolunk, milyen lehetőségeket teremt a kereslet fellendítéséhez ebben a fontos időszakban. „Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy Európában a vakcinák bevezetése miatt enyhülnek valamelyest a korlátozások” – mondja Versteeg. „Jelen helyzetben a régió további elérése annyit jelent, hogy láthatóbbak leszünk az utazóknak, amikor a felgyülemlett kereslet elkezd foglalásokká válni. Ez azonban nem csak szerencse kérdése. Megvizsgáltuk a foglalási időszakokat, amikor a szponzorálási lehetőségeket vettük sorra, és ezeket az adatokat felhasználva megalapozott döntéseket hoztunk. Jól tudjuk, hogy ez hagyományosan az egyik olyan időszak, amely a nyári szezon előtt nagy lendületet mutat, és az Eurovízió időzítése ehhez tökéletesen illeszkedik.” 

„Foglalói közönségünk nagyrészt európaiakból áll, és Európa minden részén izgatottan várják már az utazók, hogy újra elindulhassanak.” – folytatja. „Ez a szponzoráció lehetővé teszi számunkra, hogy elérjünk néhány kulcsfontosságú foglalói szegmenst, újra felvegyük a kapcsolatot ügyfeleinkkel, és felkeltsük érdeklődésüket az újabb utazási lehetőségek iránt.”

 

Image
Watermelon
Fedezze fel 2021-es nyári útmutatónkat

Tudja meg, hogy milyen egyéb módszerekkel támogatjuk szállását, hogy a legtöbbet hozhassa ki az idei sarkalatos nyári szezonból.

Lássam

Mit gondol az oldalról?

Főbb tudnivalók
  • Az Eurovízió a világ egyik legnagyobb televíziós eseménye, amelyet idén több mint 180 millióan néztek
  • Az idei verseny hivatalos utazási partnereként a Booking.com magas szintű láthatóságot kapott az érintkezési pontoknál, lehetővé téve számunkra, hogy rengeteg potenciális vendéget érjünk el
  • Ezzel egyidejűleg az ügyfeleket a saját csatornáink sokaságán keresztül vontuk be egy szorosan integrált kampány részeként