Emberi értékeink

Legyen szó gépi tanulás fejlesztéséről vagy globális marketing kampányokról, semmi nem lenne megvalósítható az emberek nélkül, akik a Booking.comot felépítik. Az emberi kapcsolatok az utazási élmény sarkalatos pontjai, ezzel együtt pedig személyes kapcsolatunk partnerségünkben is.

 

Kép
people-art

 

200 irodából a világ minden táján, több mint 17 500 Booking.com dolgozó közös szenvedélye, hogy mindenki könnyebben láthasson világot. És ebben látjuk igazán, ahogy partnerségünk emberi értékei megelevenednek.

 

Ezt a színes és eleven munkaerőt 140-nél is több nemzet tagjai teszik ki – melyből csupán amszterdami székhelyünk több mint 100-at képvisel. A Booking.com alkalmazottak több mint fele, és vezetőségünk 30%-a nő. A befogadó légkör megteremtése fontos számunkra: 147 ezer helyszínen vannak partnereink világszerte, megannyi egyedi életúttal, ezért fontos, hogy csapataink tükrözzék ezt a sokszínűséget, és segítenek megérteni mindent a helyi hagyományoktól az egyedülálló kultúrákig.

 

A vállalat élén álló vezetőség részét képezi az informatika és a turizmus legkiválóbb szakértőinek egy csoportja, akik közös jövőképet látva vezetik előre cégünket. Az ő együttes tapasztalatuk és széles perspektívájuk a Booking.com székházáig vezető úton biztosítja, hogy partnereink mindig teljes körű támogatást kapjanak.

 

Kép
people 2 art

 

Több senior vezetőnk szoros együttműködésben dolgozik olyan nagy tech vállalatokkal, mint a Google vagy a Facebook. Az iparág résztvevői rendszeresen kikérik véleményünket, ez elősegíti, hogy partnereink tapasztalatait érintő legfontosabb ügyek a világ több pontján is előtérbe kerüljenek. Továbbá együttműködünk más turisztikai szolgáltatókkal, beleértve a Skyscannert és a CTripet, a fenntartható turizmusért létrehozott Travalyst kezdeményezésen. Az összefogás elengedhetetlen a kihívások leküzdéséhez, melyekkel az iparág szembe néz, és ennek az Önnel közös partnerségünk is része.

 

A fenntartható turizmus jegyében létrehoztuk Booking Cares nevű programunkat. Különböző kezdeményezéseknek és befektetéseknek hála azon tudunk dolgozni, hogy előtérbe hozzuk az utazás fenntarthatóságát a turizmus egyenletes szétosztásával, egyenlő feltételek megteremtésével, kulturális örökségek megőrzésével és támogatásával, környezetvédelmi óvintézkedésekkel. Ide tartozik Cares Volunteers programunk is, ahol alkalmazottaink önkéntesen felajánlják idejüket és szakértelmüket, hogy helyi szervezetekkel karöltve dolgozzanak a világ különböző úti céljait segítő projekteken.

 

Partner Service csapataink elkötelezettek az Ön teljesítményének növelése iránt. Ehhez hasznos tanácsokat, megbízható adatokat osztanak meg, valamint útmutatásokat termékekről és eszközökről, miközben mélyrehatóan tanulmányozzák értékeit és igényeit. Globális kutatások elemzésével és folyamatos tanulással további támogatással tudnak szolgálni üzletének növekedéséhez. A különböző régiókban a helyi piackutatók magas fokú hozzáértéssel rendelkeznek az egyes úti célok egyedi trendjeiről, kihívásairól és lehetőségeiről. Ezek a lokális csapatok biztosítják, hogy a partnereinknek szánt támogatás az adott helyszíni adottságok alapján legyen alakítva – a globális kezdeményezéseket a helyi igényekhez igazítva. És hogy segítsük munkájukat, világszínvonalú fiókkezelési tanfolyamokat indítottunk, melyek biztosítják, hogy támogatásához szükséges legjobb tudással rendelkeznek.

 

Kép
people 3 art

 

Partnereinknek, akik kizárólag digitális eszközeinkkel és erőforrásainkkal kezelik szállásaikat, a Partner Hub csapatok kínálnak további ismereteket és információkat üzletük segítéséhez.

 

Visszajelzése nélkülözhetetlen termékeink fejlesztéséhez. Tanácsadói testületeink meghallgatják és együttműködnek partnereinkkel, belső csapataink kiegészítéseként. A piaci szegmens vezetőivel és az iparág szakértőivel együtt eddig két testületet hoztunk eddig létre – célunk egy hosszabb és mélyebb kapcsolat kialakítása.

 

Az Önnel kiépített kapcsolatunkra alapozva, ez évben 3200 eseményt szerveztünk világszerte, lehetőséget adva, hogy találkozzon velünk és üzletfeleivel, miközben megoldásokat találhat üzletének. A harmadik alkalommal megrendezett Click. lehetőséget adott több mint 1000 turizmusban érintett elmének találkozni, együttműködni és felfedezni, hogyan tudnak a holnap gördülékeny utazásáért közösen dolgozni.

 

Kép
people 4 art

 

Egyaránt támogatjuk vendégeinket és partnereinket, 8000-nél is több ügyfélszolgálati munkatárs – akik 110 nemzetet képviselnek, és együttesen 43 nyelvet beszélnek – éjjel-nappal azon dolgozik, hogy áthidalja a vendégek és partnerek közötti eltéréseket. Munkatársaink figyelmet szentelnek igényeinek, és igyekeznek partnereinkkel őszinte kapcsolatot teremteni, tapasztalataikat és tudásukat átadni. Sosem kérjük, hogy „forgatókönyv” alapján dolgozzanak.

 

A legmeglepőbb területeken vannak szakértőink. Egy pszichológus, aki a foglalók viselkedését figyeli, egy felhasználói felület tervező, akinek rajzolási szenvedélye lenyűgöző vizuális elemekben ölt testet, egy adattudós, aki virágzó tudományos közösségeket hozott létre Tel Avivban, és egy egykori fizikus az Európai Nukleáris Kutatási Szervezettől – ha tehetségekről van szó, nálunk nincs belőle hiány.

 

Különféle képességek, szerteágazó szakértelem és egyedi háttérek – ezek viszik előre a Booking.comot, és segítik a maximumot kihozni velünk kötött partnerségében. Mind a 17 500 tagja csapatunknak azért van elkötelezve, hogy lenyűgöző utazási élményeket teremtsen, és minden lépésnél támogassa Önt ennek elérésében.

tech2art

Technológiai értékeink

Termékekért felelős csapataink Önnel együttműködve elhivatottan dolgoznak azon, hogy megoldásokat találjanak kihívásaira, és a futurisztikus gépi tanulást kifejlesszék. Fedezze fel az értékeket, melyek a technológiai fejlesztésekre szánt befektetéseink eredményei Önnek és vendégeinek.

 

Tudjon meg többet

marketing-carrousel-vs

Marketing értékeink

Kiterjedt eléréssel és egyedülálló méretben, kifejlesztettük többszintű marketing-rendszerünket szállása segítése és erősítése céljából. Ismerje meg, hogyan vonzanak be új vendégeket és növelik üzletét olyan technikák, mint például a teljesítmény marketing és támogatás.

 

Tudjon meg többet

Mit gondol az oldalról?