A környezetvédelmi alapok meghatározása

A Sustainable Hospitality Alliance közreműködésével

Header_environment.jpeg

A fenntarthatóság felé vezető út az alapok feltérképezésével kezdődik. Ez a jelenlegi környezeti hatásainak felmérését jelenti. Figyelembe veszi például a víz- és az áramfogyasztást, de a műanyag-felhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást is.

Az alapok meghatározása azért fontos, mert nem lehet tudni, hol is járunk, ha nem tudjuk, honnan indulunk. Lehet, hogy a fogyasztása kétszer akkora összeget tesz ki, mint amennyi jó esetben lehetne. Talán már alkalmazza a műanyag-felhasználásra vonatkozó gyakorlatokat. Talán van egy jobb módszere, hogy a vendégeket arra ösztönözzük, hogy tudatosabb fogyasztók legyenek.

Lehet, hogy tengerparti bungalót üzemeltet vagy nemzetközi szállodaláncot vezet. Mindegy, milyen szállása van, sokat nyerhet az alapok feltérképezésével annak érdekében, hogy fenntarthatóbbá válhasson – környezeti, társadalmi és pénzügyi szempontból is.

Vegyük például a Hiltont, amely 2008-ban kezdte mérni és nyomon követni a környezeti hatásait a LightStay elnevezésű, saját fenntarthatósági menedzsment platformjának használatával. Miután a csoport meghatározta az alapokat és elkezdte nyomon követni a változásokat, pontosan kirajzolódott, hol érheti el a legnagyobb hatást. 2008 és 2018 között a szállodalánc egésze 22-22%-kal csökkentette az energiafelhasználást és a vízfelhasználást, valamint 34%-kal a szénkibocsátást. Az adatok elemzésével olyan lépéseket tehettek, amelyek lehetővé tették a Hilton számára, hogy 29 millió dollárt takarítson meg a közüzemi költségekben – és ezt csupán egyetlen év elteltével.

Az alábbiakban bemutatjuk az alapok felmérésének előnyeit. Megvizsgáljuk azokat az eszközöket is, amelyek a környezeti hatások két kulcsfontosságú elemének – a szénlábnyom és a vízfelhasználás – mérésére és nyomon követésére szolgálnak.

Az alapok meghatározásának négy előnye

  1. Pontosabb célokat tűzhet ki fenntarthatósági erőfeszítéseinek, hogy nagyobb hatást érjen el
    Amint elkezd adatokat gyűjteni arról, hogy vállalkozása milyen hatással van – legyen az környezeti vagy társadalmi, – világosabban láthatja, mit is kell megváltoztatnia. Amikor a Hotel Breeze megnyílt, elkötelezte magát, hogy a világ első, nulla energiaigényű szállodájává válik az egyedi intézkedéseivel, például olyan zuhanyrendszerrel, amely akár 80% -kal csökkenti a víz- és energiafogyasztást.
     
  2. Azonosíthatja a lehetőségeket, amelyekkel költségeket takaríthat meg
    Az alapok feltérképezésével átláthatja, mennyi erőforrást használ fel. Idővel ezek az adatok lehetővé teszik, hogy megtalálja azokat a pontokat, ahol spórolhat a működési költségeken. Például, az energiafelhasználás áttekintésével a vendéglátóipari vállalkozások azonosítani tudták, hogy érdemes-e a világításvezérlést és energiahatékony lámpatesteket alkalmazni, és így akár 50%-kal csökkenteni tudták a világításra fordított energiaköltségeket. Az élelmiszer-hulladék mérése pedig lehetővé tette az Einstein St. Gallen számára, hogy azonosítsa az elkerülhető élelmiszer-pazarlást és 41%-kal visszafogja azt, ami egy év alatt 28 000 CHF megtakarítást eredményezett. A műanyag-felhasználás csökkentése azonban az adott eszközöktől függ. Ezért fontos tudni, hogy milyen műanyagokat is használ.
     
  3. Kézzelfoghatóvá teszi a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét
    Egy dolog azt állítani, hogy fenntartható módon működteti vállalkozását, és teljesen más, ha be is tudja bizonyítani. Az alapok meghatározása és az előrehaladás nyomon követése kézzelfogható adatokkal szolgál arról, hogy a fenntarthatósági erőfeszítések milyen hatással vannak vállalkozására és helyi környezetére. Az olyan csoportok, mint a Scandic Hotels, a Radisson és az NH, éves jelentéseket készítenek, amelyek hitelesen bizonyítják elkötelezettségüket a fenntarthatóság iránt.
     
  4. Alátámasztja állításait és vonzóbbá teszi szállását a vendégek szemében
    A Global Business Travel Association szerint az észak-amerikai vállalatok 53%-ának vannak vállalati fenntarthatósági programjai, amelyek befolyásolják, hogyan választják meg utazási szolgáltatóikat. Miután felmérte az alapokat és elkezdte mérni a változásokat, jelentéseket és marketinganyagokat tehet közzé, hogy felhívja a fenntarthatóságot szem előtt tartó vendégek figyelmét. 

Az alapok meghatározása

Kezdje a legnagyobb fogyasztókkal
 

A Sustainable Hospitality Alliance (Fenntartható Vendéglátás Szövetség) szerint a szállás környezeti lábnyomát meghatározó három legfontosabb tényező a világítás, a meleg víz és a légkondicionálás/fűtés. Ezért a szénlábnyom és a vízfelhasználás felmérése jó kiindulópont az alapok meghatározásához. Ingyenes online források állnak rendelkezésre az azonnali kezdéshez.

Vesse össze szállása teljesítményét másokkal

Miután felmérte az alapokat, átfogó képet kaphat környezeti teljesítményéről, ha összehasonlítja szállása eredményeit másokéval. Ehhez a legfontosabb ismeretanyagok a következők:
 

  • A Cornell Sustainability Benchmark(Cornell fenntarthatósági mérce) – ez a rendelkezésre álló legnagyobb adatkészlet, amely több mint 15 000 olyan szállástól származik, amelyek a fent említett HCMI-t és a HWMI-t használják. Nyomon követi az energiafelhasználást, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását és a vízfelhasználást.
     
  • A Green Lodging Trends Report (A zöld szállások tendenciáinak elemzése) – ebben inkább bevált gyakorlatokat talál a puszta adatok helyett, és az iparág előnyére szolgáló újító intézkedéseket.

Állítsa fel a céljait


Néhány kezdeti adat összegyűjtése után elkezdhet gondolkodni a konkrét célok kitűzésén. A Sustainable Hospitality Alliance (Fenntartható Vendéglátás Szövetség) tudományos alapú fenntarthatósági célokat tűzött ki a szállodaipar számára, amelyeket 2030-ig teljesítenek. A célok összhangban vannak az ENSZ Fenntartható fejlődési céljaival (SDG) és a COP21 párizsi klímaegyezménnyel. Továbbá útmutatást nyújtanak a vízfogyasztással kapcsolatos célok kitűzéséhez, a vízfelhasználás kezeléséhez és az ellátási lánccal való együttműködéshez.


További hasznos forrás lehet a Destination Water Risk Index (Úti cél vízkockázati indexe) – amely segíthet megérteni a vízfogyasztás kockázatát és meghatározni a megfelelő vízcélokat és intézkedéseket –, valamint az ENSZ Globális Megállapodásának Tudományos alapú céljai, amely vállalati klímaműveletek tágabb témájáról tartalmaz információkat.

Fedezze fel a többi fenntarthatósági útmutatónkat:


 

header_plastic.jpeg

A műanyag-felhasználás csökkentése

Műanyagok nélkül üzemeltetni egy szállást jelenleg egyszerűbb, mint valaha – és még soha nem volt fontosabb. A műanyag lebomlása évekig tart, és közben károsítja az élővilágot és a környezetet. Ez az útmutató bemutatja, hogyan óvhatja meg mindkettőt a műanyag-felhasználás csökkentésével.

Hogyan kezdhetek neki?

header_water.jpeg

A vízfogyasztás csökkentése

Az édesvíz-készletek egyre csak fogynak. Ezért kell ma elkezdenünk a vízfogyasztás csökkentését – ami több, mint a vendégek felkérése, hogy használják újra törölközőiket. De a környezeti és pénzügyi hatások miatt is megéri ebbe fektetni.

Többet akarok tudni

Meeting

A tanúsítvány beszerzése

Egy tanúsítvánnyal megmutathatja a világnak, hogy elkötelezte magát a fenntarthatóság mellett. Bár a jelvények hitelességet adnak erőfeszítéseinek és segítenek a több környezettudatos vendég bevonzásában, maga a folyamat még értékesebb – segít meghatározni a prioritásokat és pótolni a fenntarthatósági tervei hiányosságait.

Tudjon meg többet